Az Újszövetség

Az Újszövetség az akkori hellenizált világ kultúrnyelvén, ógörögül íródott. Négy evangéliumi könyvvel (Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma) kezdődik, melyek a názáreti Jézus Krisztus származását, földi életútját és szolgálatát, majd elítélését, keresztrefeszítését és halálát, végül feltámadását és mennybemenetelét mutatják be. Ezt követi a szintén Lukács által írt Apostolok cselekedeteinek könyve, mely a kereszténység korai évtizedeinek néhány fontos epizódját mutatja be, elsősorban a jeruzsálemi kereszténységre és Pál apostol térítő útjaira koncentrálva. Az Apostolok cselekedetei után következnek Pál levelei a Mediterráneumban található különféle, általa alapított gyülekezetekhez (pl. Róma, Korinthosz, Efeszosz), illetve három barátjához: Timóteushoz, Titushoz és Filemonhoz. Ezt követi a Zsidókhoz írt (mások szerint Héber) levél, amelynek a szerzője nem ismert. Tartalmazza még Jakab, Péter, János és Júdás apostolok leveleit is, és János Apokalipszisével ("Jelenések könyve") végződik, mely a világkorszak végének monumentális bemutatása mennyei nézőpontból, továbbá Jézus 1000 éves királyságának, az utolsó ítéletnek, az ég és a föld elmúlásának és az új ég és új föld teremtésének leírása.

Az Újszövetség tartalma

Az Újszövetség alapvető üzenete, hogy Isten emberként elküldte a Fiát a világba, hogy aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ez a Fiú volt Jézus Krisztus, akit az apostolok személyesen ismertek, végigkövették földi pályafutását, csodáit, beszédeit, majd elfogatását, keresztrefeszítését és halálát. Mikor már épp elhitték volna, hogy Ő sokkal több egy prófétánál, hogy Isten Fia és a próféták által megígért Messiás, összezavarodtak, mert akit Mesterüknek hívtak és Krisztusnak, ott látták a kereszten függeni összetörten, torzan, tehetetlenül. Minden korábbi beszéde, és az általuk is ismert profetikus szövegek ellenére nem tudták megérteni, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és meg is kell halnia az emberekért, pontosabban: az emberek helyett. Csak amikor három nap múlva találkoztak a feltámadott Jézussal, aki végre értésükre adta, hogy csak így volt lehetséges a Megváltás, értették meg, hogy mi az igazi "evangélium", vagyis "jó hír": az, hogy ha Jézus helyettünk, minden ember helyett meghalt a mi bűneinkért, akkor nekünk már nem kell meghalnunk! Akkor végre megértették, mit akart Jézus azzal mondani, amit oly sokszor emlegetett: "Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal." (Ján. 11:25-26)

Ez az igazi evangélium, az igazi jó hír: hogy minden tartozásunk, amit a bűneinkkel Isten felé felhalmoztunk, ki van egyenlítve Jézus drága vére által, aki szeretett és önmagát adta értünk. És ha ezt elfogadjuk, és azonosulunk az Ő halálával, akkor azonosulunk az Ő feltámadásával is: akkor mi is fel fogunk támadni, és mi is örökké fogunk élni Jézussal!

Így tehát az Újszövetségből alapvetően az evangéliumnak ezt az üzenetét érthetjük meg. Sok más érdekes információ is található benne, mind történeti-történelmi, mind a keresztény szellemi, lelki élet vonatkozásában. Az Újszövetségben található apostolok cselekedeteinek lejegyzése és leveleik nélkül nagyon nehéz lenne ma beazonosítani, hogy pontosan milyen körülmények között született a kereszténység, és pontosan miben hittek, hogyan értelmezték a hit igazságait a korai keresztények, akik még "első kézből" vették azokat Jézustól, majd a Szent Szellemtől. Így a keresztény hitélet olyan, mindenre kiterjedő "kalauzát" tarthatjuk kezünkben az Újszövetséggel, amely "minden igazságra elvezérel" bennünket. S ha közben mi magunk is be vagyunk töltekezve az igazság Szellemével, a Szent Szellemmel, akkor el sem téveszthetjük a célt!